2010. november 9., kedd

6 Szemiramisz függőkertje



Közel száz évvel ezelőtt, 1898-ban óriási régészeti munka vette kezdetét a mai Irak területén. Robert Koldewey, német archeológus úgy gondolta, hogy itt, Bagdadtól 90 kilométerre délre fogja megtalálni a legendás ókori nagyváros, Babilon elsüllyedt romjait. A várost háromszor is teljesen lerombolták, ám lakói újra felépítették. Csupán 3000 ezer éves fennállása után, Kr.e. a 6-5-dik században, a perzsák és a makedónok uralma idején indult hanyatlásnak. Babilont mindig is a világ egyik legjelentősebb városának tartották. Hírnevét nem utolsósorban három lenyűgöző szépségű építményének köszönhette, amelyek az akkori kor színvonalához viszonyítva valóságos technikai csodának számítottak.

Utazók ezrei voltak kíváncsiak Bábel tornyára, Szemirámisz függőkertjére és a várost övező védőfalra. Tizennyolc hosszú esztendőn át tartott az emberpróbáló munka. Rengeteg követ és törmeléket kellett elhordani, de megérte: a kitartó munka során megtalálták Bábel tornyát, ezt a hatalmas, vaskos templomot, melyet építői Marduknak, a birodalom legfőbb istenségének szenteltek. A 90 méter magas és 90 méter oldalhosszúságú, négyzet alaprajzú épületből az alapzat és egy törmelékhalom vészelte át az évezredek múlását. Koldewey rábukkant a babiloni városfalra is.

Az építmény nemcsak a várost és a palotát fogta körbe, ce egy jelentős méretű szántóföldet is. Valószínűleg itt talált menedéket a környék népe háborúk idején. Az idő ezeket sem kímélte meg, a szorgalmas kutatók itt is csupán az alapokat tárhatták fel. A törmelék halmai között helyenként 12 méteres magasságú romdarabokra bukkantak. A függőkertnek ekkor még mindig nem akadtak a nyomára. A kitartó kutató éveken keresztül hiába kereste a függőkertet, míg egy napon rámosolygott a szerencse. A palotanegyed északkeleti sarkában, rendkívül vastag törmelékréteg alatt egy olyan építményre bukkant, amelyhez hasonlót korábban senki sem látott. Az alap tizenkét egyenlő nagyságú, keskeny kamrából állt, melyeket - a babiloni építkezési szokásoktól eltérően - faragott kövekből emeltek! A kamrák között, középen egy hosszú járat húzódott. Az építmény tetejét rendkívül vastag, égetett téglák alkották. A téglák nagysága arra enged következtetni, hogy ezeket eleve óriási teher megtartására szánták. A falak és az oszlopok vastagsága helyenként a hét métert is meghaladta.

A kutatók azon is módfelett csodálkoztak, hogy a régi Babilonra cseppet sem jellemző épület mélyén egy kút rejtőzött! Miután Koldewey emberei elhordták a rárakódott iszonyatos mennyiségű törmeléket, kiderült, hogy a kút egy középső, szabályos kör alakú, és két oldalsó, szögletes aknából áll. Sajnos, az ősi kúthoz tartozó, fából és vastag kötelekből álló felvonó és vízkiemelő szerkezetet elfújta a történelem szele. Koldewey hosszasan töprengett azon, hogy mi lehet ez az egészen különleges szerkezetű épület. Babilonban csupán két alkalommal használtak fel faragott köveket a hatalmas építkezések során. A Kasr nevű királyi vár északi falát és Szemirámisz függőkertjét építették ebből az anyagból. Mivel a kutatók már korábban rábukkantak a Kasr romjaira, nyilvánvalóvá vált, hogy a titokzatos pinceboltozat egykor a világhírű függőkertet tartotta. A lépcsőzetes felépítésű főépület valószínűleg a pinceboltozat fölött helyezkedett el. Az óriási "lépcsőfokok" mindegyike öt méterrel volt magasabb az alatta fekvőnél, és egy 5,45 méter hosszú, 1,35 méter széles hőréteg zárta le. Rejtély övezi azt is, hogy miért éppen Szemirámisz nevéhez fűződik a kert felépítése. Ha tényleg élt valaha Szemirámisz nevű, legendás hírű babiloni-asszír királynő, akkor uralkodása többszáz évvel megelőzte a függőkert építését. Elképzelhető, hogy a kert megépítésekor is egy Szemirámisz nevű királynő ült a trónon, ám erre egyelőre nincs bizonyíték.

A függőkertet Antipatrosz a második helyen említi, ám a hét világcsoda közül talán éppen ezt ismerjük a legkevésbé. Annyit biztosan tudunk, hogy II. Nabúkudurri-uszur babiloni király (Kr.e. 605 -562) építette a kertet. Az uralkodó bölcs irányítása sohasem tapasztalt jólétet és gazdagságot hozott Babilon lakóinak. Az építési munkálatok megkezdésekor a város lakói hihetetlenül hosszú, 3000 éves történelemre tekinthettek vissza. Az Eufrátesz folyó alsó folyásánál fekvő települést a sumérok alapították. Később a Kr.e. 2600 táján bevándorolt akkádok ragadták magukhoz a hatalmat. További 500 év elteltével a két folyó között elterülő föld, Mezopotámia északkeleti részének népei telepedtek meg itt. Számos hódító vetett szemet a Tigris és az Eufrátesz által öntözött, rendkívül termékeny területre.
Hammurápi király (Kr.e. 1728 - 1686) rövid időre felvirágoztatta a várost, ám a vidék hamarosan a Kis-Ázsia keleti részéből származó hettiták, majd az iráni hassziták és az asszírok uralma alá került. Az asszírok kegyetlen uralkodásának Nabú-apla-uszur (másutt: Nabupolassar) fejedelem felkelése vetett véget. A dél-babiloni káldeusok törzsének vezetője Kr.e. 626-ban győzelmet aratott a gyűlölt hódítók felett. A két asszír nagyvárost, Assurt és Ninivét földig rombolták, a hatalmas birodalmat pedig felosztották a káldeusok és a szövetséges médek között. Nabú-apla-uszur, az új király Mezopotámiából és Asszíria déli, valamint nyugati részeiből kovácsolta össze az Újbabiloni Birodalmat, míg az északi területek nagy része a médek kezébe került. Nabú-apla-uszur halála után rendkívül tehetséges fia került a trónra. Kr.e. 605-től kezdve számos győzelmet aratott, melyek révén országa vezető nagyhatalommá vált. A birodalom fővárosát, Babilont mindenki az akkori világ legszebb, legnagyobb, legpompásabb és legmodernebb városának tartotta. A város és az ország életét szigorú törvények szabták meg, amelyeket még az 1200 esztendővel korábban uralkodó, ó-babiloni Hammurápi király (Kr.e. 1728 - 1686) fogalmazott meg. II. Nabú-kudurri-uszur uralma alatt Babilon rendkívül gyorsan vált az akkor ismert világ legjelentősebb nagyvárosává. A harcias király nem sokat láthatott a viharos fejlődésből, mivel 43 éves uralkodásának jelentős részét hadakozással töltötte.

Északon a lázongó asszírokkal, nyugaton a szíriaiakkal harcolt. Legfőbb ellenfelének az egyiptomiakkal szövetkező palesztínai zsidókat tekintette. Kr.e. 587-ben elfoglalta és földig rombolta a legfontosabb városukat, Jeruzsálemet. Ekkor kezdődött el a zsidók híres "babiloni fogsága" : a győztesek magukkal hurcolták a háború túlélőit. Babilonnak e dicső korszakában építették a világhírű függőkertet is. A világcsodák listáján az előkelő második helyen szereplő építményt Nabú-kudurri-uszur király, a nagy hódító ajándékozta feleségének, egy perzsa hercegnőnek. Az ókorban mások is készítettek palotakerteket, hogy ezekkel a kis zöld foltokkal ellensúlyozzák a királyi várak kopárságát. Már az egyébként őrültnek tartott asszír uralkodó, Szín-ahhé-eriba (Kr.e. 705 - 681) is lyukakat csákányoztatott Ninivében az asszír birodalom főistene, Marduk temploma köré. A sziklába vésett nyílásokat föld alatti csatornákkal kötötték össze, amelyek a növények megmaradásához elegendő vizet szállítottak. A lyukakba ezután termőföldet hordtak, és ide ültették a ritka növényeket. Szemirámisz függőkertjét gyakran hívták többesszámú alakban függőkerteknek. Ez azért lehetett így, mert az építményt alkotó hét szint mindegyike egy-egy önálló, zárt kertrész volt. A hét óriási "lépcsőfok" minden eltérés ellenére egységes egésszé forrt össze. A teraszok legszélére sokezer kúszónövényt ültettek, amelyek indái és levelei beborították a falat, lecsüngtek egészen az alattuk lévő szintig. A hét önálló kertrész így valósággal egymásba nőtt. A távoli szemlélő számára az egész építmény egy hatalmas, meredeken emelkedő, zöld hegynek tűnt, melyet rengeteg fa, bokor, virág borított. A szemlélő mindezt úgy látta, mintha a növények lebegnének, a levegőben függenének, így megszületett a függőkert elnevezés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése