2010. november 30., kedd

Timbuktu vályogvárosa (Mali)

A Szahara délnyugati peremén, a Niger-folyótól tízegynéhány kilométerre északra, az egyre sivatagosodó szavannák ölelésében található Afrika egyik legrégebbi kereskedőközpontja, a középkor mesés gazdagságú nagyvárosa, Timbuktu. A XII. (más források szerint az V.) században, négy fontos karavánút kereszteződésében alapított település nem egyszerűen a hatalmas arab világba tartó és onnan származó áruk cseréjének volt a virágzó helyszíne, hanem egyetemeivel, mecsetjeivel és százezer lakosával az iszlám hit és tudomány előretolt afrikai fellegvára is volt.

A Timbuktu név állítólag annyit tesz, hogy Buktu kútja. Buktu - ha minden igaz - egy tuareg nő volt, és az V. században ő ásott az itt talált oázisban egy kutat a később kialakuló város helyén. Az itt megforduló kereskedők építették az első állandó épületeket, majd a XIII-XIV. században már nyüzsgő kereskedőváros nyújtózott a Nigertől északra lévő pusztában. Timbuktu és Mali gazdagságára, erejére jellemző, hogy amikor Mansa Musa, a nyugat-afrikai muszlim birodalom uralkodója 1324-ben elzarándokolt Mekkába, Kairóban megállva annyit költekezett és adományozott, hogy összeroppant tőle a helyi arany és pénzpiac. Ekkor figyeltek fel Európában és Arábiában a nyugat-afrikai Mali jelentőségére.

A tuaregek alapította településen hozták létre a világ egyik legelső egyetemét, a messze földön híres, az arab világ minden sarkából húszezer hallgatót befogadó iszlám Sankore Egyetemet. A XV. századra itt kialakult tudományos, kulturális és szellemi központból kiindulva hódította meg az iszlám az afrikai országok nagy részét.

A különleges, tüskés gúla formájú, vályogfalú Sankore mecset - ami körül az egyetem is kialakult - tervezésére Musa király a híres granadai építészt, Abu Ishaq as Sahilt kérte fel. A vályogépítkezés egész Timbuktura (és Mali más nagyvárosaira is) különösen jellemző, rendkívül egyedi arculatot adva a forró és poros utcáknak. A Sankore mecseten kívül még két hasonlóan nagy muszlim templom épült: a Djingareyber és a Sidi Yahia. Bár a három központi vallási épületetet sikerült mára helyreállítani, a szárazság miatt folyamatos veszélynek vannak kitéve.

A város a Szonghaj birodalom részeként, a XV. században élte virágkorát, a százezer lakos egynegyede az egyetemen és a több mint száz kisebb iskolában tanuló muszlimokból állt. A város iskoláiban hittudósokat, mérnököket, építészeket képeztek, rendkívül magas szintű matematikai tudás összpontosult a vályogfalak közt.

Gazdasági jelentősége 1403 és 1591 között csúcsosodott ki, az észak-déli, keleti-nyugati só, textília, arany és rabszolgakereskedelem olyan gazdagságot hozott Timbuktunak, hogy híre még Európába is eljutott - köszönhetően főként Leo Africanusnak, egy granadai muszlim utazónak, akinek 1526-os útibeszámolója felkeltette az európaiak érdeklődését az "Aranyváros" iránt. Az európaiak számára azonban még innentől számítva is csak legenda maradt évszázadokig a város, hiszen odáig utazni még a XIX. században sem volt életbiztosítás, a városba eljutó keresztényekre szinte mindig biztos halál várt. Talán pont ezért Timbuktu sokáig az elérhetetlen, sőt nem is létező mesebeli hely szinonímája volt.

Timbuktu hanyatlását az 1591-es marokkói megszállás hozta el. A Sankore egyetem hittudósait elfogták, egy részüket kivégezték, a többit száműzték. A városra a következő évszázadokban több csapás is zúdult, főként bambara, fulani és tuareg harcosok formájában, akiket a marokkói katonák sem tudtak megfékezni.

Az európaiaknak továbbra is csak áttételesen volt fogalmuk arról, hogy mit is jelenthet Timbuktu, de a Maliba indított legtöbb expedíció gyászos kudarccal végződött. A "legsikeresebb" a skót Gordon Laing volt, aki a Párizsi Földrajzi Társaság tízezer frankos díjkitűzésének hatására 1826-ban eljutott a városba, de már csak nyomaiban lelte meg az egykorvolt gazdagságot. Két nappal azután végeztek vele útonállók, hogy visszaindult Európába.

A romjaiba hanyatlott Timbuktut végül 1894-ben a gyarmatosító franciák foglalták el, részben helyreállítva a várost, ami 1960-ban lett a független Mali Köztársaság egyik közigazgatási központja.

A tetemes mennyiségű írásban felhalmozott tudásnak csupán egy töredéke élte túl a hosszú inváziót. A szaharai város három fennmaradt agyagmecsete és számos magánkönyvtár őrzi a mali kereskedőcsaládok által összegyűjtött vallási szövegeket, törvényeket és a térség uralkodóinak diplomáciai feljegyzéseit. Évszázadokon keresztül gondosan elzárt ládákban, szekrényekben, sivatagi barlangokban vagy éppen a sárkunyhók alatt rejtegették a míves dokumentumokat.

A kéziratok tudományos elemzése 2006 februárjában kezdődött, mikor is Thebe Medupe, a Fokvárosi Egyetem asztrofizikusa elhatározta: ideje megtudni, mit is tartalmaz az általuk ismert 37 kézirat. Már a munka elkezdésekor meglepő megállapításokkal szembesültek. Az itteni egyetem tudósai jóval előbbre jártak, mint amit a kor afrikai tudományos és csillagászati fejlettségéről feltételeztek. Úgy tartották ugyanis, hogy a szaharai régió kimaradt a tudományos körforgásból. A fennmaradt timbuktui kéziratok ellentmondanak ennek…

Az írásokból kitűnik, hogy a helyi tudósoknak pontos módszereik voltak az iszlám naptár meghatározására. Algoritmusaik ugyanolyan precízek voltak, mint a mai matematikusoké. Pontos rajzokon ábrázolták a bolygók pályáit, ami a komplex matematikai számítások alkalmazásáról árulkodik. Emellett megtalálták a csillagászati események feljegyzéseit is, köztük egy 1583-mas meteorzáporét. Timbuktu muszlim tudósainak a csillagászat iránti érdeklődésének megvolt a gyakorlati alapja is, hiszen a mecseteket úgy kellett megépíteni, hogy azok Mekka irányába nézzenek. Ehhez pedig algoritmusokat és eszközöket kellett fejleszteni. Másrészt meg kellett határozni az imák pontos idejét, napkeltekor, délben, délután, napnyugtakor és este. Éppen ezért a muszlimok önerőből felfedezve a trigonometria koszinusz, tangens, kotangens funkcióit, jelentősen leegyszerűsítették a megoldásokhoz vezető utat. Számtalan meglepetés lapulhat még az ezernyi kéziratban, melyeket eddig még nem elemeztek. Medupe azonban így is elégedett lehet, hiszen megtalálta az áhított bizonyítékokat a korai afrikai tudományos életre.

Ma 15 ezren lakják, az évszázadok harcai után most a szárazság és elsivatagosodás fenyegeti eltűnéssel a Gaudit is megihlető törékeny vályogépületeket. Bár a vallási épületek nagy részét sikerült helyreállítani, a szárazság miatt folyamatos veszélynek vannak kitéve.

További http://www.kihagy6atlan.hu, www.index.hu,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése