2011. február 21., hétfő

Pompei, Nápoly, olaszország

Pompei, az eleveszett és újraébredt város

Pompei egy elveszett és újra felfedezett város Nápoly közelében, a Vezúv lábánál. Egy civilizácó életének és halálának okozója és tanúja.

Egy egyedülálló és egyedi történet Pompei, egy virágzó campaniai település története, amelyet i.sz. 79-ben teljesen elárasztott és elpusztított a vulkán kitörése. A nagy mennyiségű és finom kitörési anyag (vulkáni por vagy hamu), mely az iszapnál jóval könnyebb állagú, tette lehetővé, hogy a várost teljességében a napvilágra lehessen hozni, és leginkább azt, hogy nemcsak az építészeti részek és a falfestménydíszítések maradjanak teljesen épen, hanem a dísztárgyak, a bútorok, a legkülönfélébb munkaeszközök, de például maguk az ételek és a szövetek is. A város maradványai a szokásostól ténylegesen eltérő képet ad a „mindennapokról”. A hamurétegből, amely egykor megfojtott és eltemetett egy népet és egy várost, mára teljes egészében újból kibontakozhatott egy civilizáció, egy városi település, mely nemcsak házakból, templomokból, középületekből áll, hanem számtalan apró dologból is, melyek a szokásokról, a hagyományokról, az életmódról, a fontos és a hétköznapi emberek mindennapi tevékenységeiről árulkodnak.

Pompei különlegessége, hogy egy teljes, kimerítő és leginkább élő képet tud adni a múlt egy civilizációjáról. Nagyon érdekes megfigyelni, ahogy a polgárok mosták és szőtték a ruháikat, ahogyan őrölték a lisztet és sütötték a kenyeret, vagy ahogyan a választási propagandájukat folytatták, vagy éppenséggel értesítették a lakosokat a Színházban vagy az Amphiteatrumban tartott előadásokról. Meg lehet különböztetni a nemes család házát a kereskedő és iparos réteg házától, valamint a köznép jóval szerényebb és kisebb házait.

A városban fel lehet ismerni az előkelő és a köznépi lakónegyedeket: az elsőt széles, burkolt utak keresztezik, amelyekre szép és gazdag villák homlokzata néz, melyek belsejében csodálatos kertek és értékes díszítések látszanak; a másikban keskeny és rossz állapotban lévő sikátorok ékelődnek az egyszerű és alacsony kis házak közé, melyek mellett kis üzlethelyiségek vannak. Ahhoz, hogy Pompei értékét felismerjük, nem a művészeti szempontból legjelentősebb műemlékeknél és építménynél kell elidőznünk, hanem be kell, hogy járjuk a város minden zugát: csak így tudjuk felfedezni az igazi arcát és újraélni a múltját, hagyva, hogy a dolgok, melyek egy majd két évezreddel ezelőtti történetet mesélnek, megigézzenek.

Pompei egy lávatalapzaton épült, mely a Vezúv egyik régmúlt időben lezajló kitörése következtében keletkezett. Valószínűleg Campania oszk nemzettségei alapították, akik ezt a megemelt helyet választották, mert természetesen védettnek látszott, és ráadásul nem is volt messze a tengertől. A település rövid ideig volt az etruszkok uralma alatt (i.e. 525-474is, majd ismét a görögök fennhatósága alá kerüljön. A görög művészet hatása néhány templomban, valamint néhány helyiség díszítésében és részben magán a várost körülvevő falon is felismerhető.

Az i.e. IV. század körül Campaniát római seregek kezdték átszelni, melyek megpróbálták Itália déli részét birtokukba venni; három samnis háború keletkezett ebből, amelyek Róma győzelmével értek véget, és a területek ez utóbbiak uralma alá kerültek.

Pompei ugyanezt a sorsot követte: először a város „társának” lett nyilvánítva, és ezzel egy bizonyos fokú függetlenségét ismerték el. I.e. 80-ban, miután az itáliai népek által, a függetlenségük megvédése végett kezdeményezett társadalmi háborúhoz csatlakoztak, megostromolták és legyőzték őket. Ennek következménye lett, hogy római kolóniává vált „Colonia Veneria Cornelia Pompeii” névvel. Azóta a város minden szempontból római település volt, a politikai és a közigazgatási életben éppúgy, mint az építészeti tipológia fejlődésében, valamint a falfestészetben és a szobrászatban. Gazdasági téren ipari és kereskedelmi tevékenységével tűnt ki.

I.sz. 62-ben Pompeit az első igazán nagy katasztrófa érte: egy félelmetes földrengés rázta meg Campaniát. Pompei nagyon súlyos károkat szenvedett, sok épülete összedőlt, vagy súlyosan károsodott. De magához tért: a házakat és a középületeket helyreállították, újakat építettek, az üzlethelyiségek száma kiterebélyesedett, a lakóházakat utólag egy sor új falfestmény-díszítéssel ékesítették.

79. augusztus 24-én, a délutáni órákban, bekövetkezett a Vezúv hirtelen kitörése. Hatalmas hamu- és lapillitömeg lepte be a várost, teljesen eltemetve azt. A lakosok a tenger felé próbáltak menekülni, de ugyanúgy elvesztek, mivel a vulkánból leomló izzó anyag (valószínűleg ún. izzófelhő) utolérte őket; azok viszont, akik házaikban bújtak el, megfulladtak. Ezeknek kézzel fogható és drámai emléke maradt a lenyomatokban, amelyeket a testeik bomlása által üresen hagyott terekbe folyékony gipszet csurgatva kaptak.

Pompei tehát 79-ben elpusztult és hosszú időre elfelejtődött. Története csak megtalálását követően folytatódott, mely teljesen véletlenszerű volt. A XVI. században történt, a Sarno folyó közelében egy csatorna ásása során. Fontana építész, a munkálatok vezetője néhány feliratot, falmaradványokat és falfestmény-leleteket fedezett fel. A következő ásatásokat csak 1748-tól kezdődően végezték Bourbon Károly király megbízásából, miután napvilágra kerültek – ez alkalommal is véletlenszerűen – néhány épület maradványai. Ekkortól már a munkálatok rendszerezettebben folytak, és mivel ennek a területnek a kiásása jóval könnyebbnek tűnt, mint Herculaneumé, melyet néhány évvel korábban kezdtek el, szinte kizárólag Pompei napvilágra hozatalának szentelték magukat. 1860 után, elsősorban Giuseppe Fiorellinek köszönhetően, szervesebb és tudományosabb ásatási tanulmányok és technikák korszaka vette kezdetét. Neki köszönhető a híres „lenyomatok” szerzésének találékony és igen hasznos megoldása: az üregekbe, mely megőrizte az élőlények körvonalait, gipszet csurgatott, majd miután az megkötött, lebontotta róluk a megkeményedett, hamuréteget.

Fiorelli után más régészek és tudósok (Ruggiero, Maiuri és sokan mások) folytatták az ásatási munkálatokat. Pompei kiásásának utolsó szakaszát egy új rendszerű ásatás jellemezte, amely nemcsak az épületek falszerkezeteinek megőrzésére irányult, hanem a hiányzó részek helyreállítására is, valamint arra, hogy helyben tartsák a falfestményeket, szobrokat, tárgyakat, oly módon, hogy az ókori város arculata minden szempontból hiteles maradjon.

Forrás: Pompei, egy város pusztulása c. film, www.wikipedia.hu, www.hotdog.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése