2011. március 26., szombat

Vietnám - 11. nap Tonle Sap-az uszo falu


Tizenegyedik nap – Tonlé Sap, az úszó falu

Reggel fél hétkor keltünk, és a szokásos reggeli után elindultunk megnézni a Tonlé Sapot, azaz az úszó falut. A kifejezés jelentése egyébként nagy víz. Egy a tavat és a Mekong folyót összekötő részről beszélünk. Egy óra buszozás után hajóra szálltunk, és egy torkolaton keresztül neki indultunk a folyónak.



Két kisfiú volt a hajó segédje. Egyik koszosabb volt, mint a másik. Ha a hajó "zátonyra" futott, akkor nagy nádbottal arrébb tolták a hajót, segítettek kiszállni és beszállni, és miközben hajókáztunk, ők az utasok hátát maszírozták. Mondanom sem kell, hogy nem járnak iskolába, hanem ez a napi feladatuk.

Úgy képzeljétek el, hogy a víz egy felnőtt embernek kb. a térdéig ér, és nagy catapillarokkal folyamatosan kotorják a medret. hogy lapos hajóikkal át tudjanak rajta járni. A víz majdnem hogy sárga az iszap felkavaródásától. Egy negyed órás hajókázás következett. Közben a folyó (vagy minek nevezzem) partján végestelen végig kis kalyibákat láttunk, ahol az emberek hétköznapi élete zajlik. A vízen egy épp épülő iskolát nézhettünk meg, amely vas talapzaton pallóhoz hasonló fából készült és állt a vízen. Minden itt zajlik a víz körül. A gyerekek a vízben ugráltak, és mint mi a tengerparton, ők itt vetették magukat a hajók okozta hullámokba. Az anyák itt mosták a ruhákat, a férfiak pedig hálókkal próbáltak halászni nem tudom mekkora sikerrel, mert a hajók csak jöttek és mentek folyamatosan ezzel felkavarva az amúgy is átláthatatlan vizet.

És egyszer csak kiértünk a nyílt vízre. Hát a szavam is elállt, hogy az emberek hogy élnek. Tényleg úgy képzeljétek el, mint az eddig küldött falusi képeket, csak a vízen. Egymás hegyén-hátán a nád házak, templom, iskola, sportpálya. De minden a vízen.

Ahogy megtudtuk a víz száraz időszakban apad, és ilyenkor a könnyű kis házakat a vízen feljebb vontatják, majd esős időszakban visszahúzzák ide. Ilyenkor akár 12000 négyzetméter is lehet az egybefüggő vízterület, míg száraz időszakban csak 2500-2700 négyzetméter. A száraz és az esős időszakban a folyót és a tavat összekötő rész folyásiránya megváltozik, ilyenkor kezdődik meg az azonnali költözés. És hogy miért nem élnek mégis a folyóparton. Mert így egyszerűbb, mert a halászat úgyis a vízen folyik.

Még étterem is van. Mi itt álltunk meg nézelődni kiszállva a hajónkból. Egyből kisgyerekek és bébivel a karjukon ülő anyukák támadtak meg minket, hogy vegyünk tőlük banánt. A banánt nem kértük, de szétosztottunk pár egydollárost és egy egész doboz Merci csokit. Ildi kétségbeesetten állt, hogy már nincs csoki és egydolláros sem, én pedig ezt tudomásul vettem és felmenekültem a könyörgő szemek elől az étterem tetőteraszára, és torokszorító látvány fogadott, mert mi a hajóból, azaz a "földszintről" csak az első sort láttuk. De fentről látni lehetett, hogy itt több ezren laknak. Ameddig a szem ellát kis kunyhók. Elkezdett csurogni a könnyem. Nem lehet, hogy emberek így éljék a mindennapjaikat. De sajnos ott volt előttem - amíg a horizont csak elért - a valóság.

Már nem veszünk semmit. Már csak adunk, amint apróra tudjuk váltani a pénzünket. De ma rájöttem, hogy ennyi nyomoron nem tudunk segíteni az egy dollárosainknak. Viszont legalább nektek át tudom adni egy szeletét. Legalább tudunk róluk, és ha majd valami betegségben meghal egy kisgyerek, akkor talán én láttam őt, és adhattam neki csokit, és rajta keresztül az összes meghalt kisgyerek szeme az emlékezetemben, - vagy épp most a ti fantáziátokban – megmarad.

Nem tudom másképp átvészelni az érzelmi hullámokat, csak ha magyarázatot próbálok adni magamnak. Hogy miért vagyok itt, és hogy ők miért? Az első kérdés még válaszra vár, de a másodikra megvan a válasz. Ők azért, mert itt van a hal, a megélhetés, az étel. Állítólag még kapával is horgásznak, mivel van olyan hal, ami elvermeli magát a száraz időszakban, és ők ezt úgymond kiássák. Kegyetlen élet lehet ez. De ők talán nem is tudják. Hiszen nincsen villany, gáz, fürdőszoba, könyvek, vagy tévé, hogy a világon lévő többi lehetőséget ismerjék. Annyit tudnak, hogy angolul egy mondatot kell mondani, és sírósan nézni, és akkor pénzt kap. Mert még nem mondtam, hogy ha nem visz haza pénzt, akkor nincsen étel. Ez itt így megy. Nagyon magas is a gyermekhalandóság. Nem is akarok talán többet tudni, mert ez is nyomja a lelkemet. Már így is túl sok az információ, amit nem bírok feldolgozni.

És akkor ott a másik oldal. De tényleg a másik. A szépség. Mert a töltés másik oldalán pedig egy gyönyörű lótuszföld virágokba borulva rikított rózsaszínben. Milyen morbid dolog, hogy egy út választja el a királyi jelképű lótuszföldet a valóságos úszófalutól. Istenek kontra emberek az út két felén. Itt készítettünk magunkról képet, a faluban senki a Kínai turistákon kívül.


Szóval MA érkeztünk meg Kambodzsába, az igazi, valós Kambodzsába. Három napig csak egy szép turisztikai központban voltunk. De ma pofán vert minket a valóság.

Jobb is, hogy a mai napon csak ennyi volt a program. Visszamentünk a szállodába, vagyis mi csak a szupermarketig egy kis útravalót vásárolni. Tuk-tukkal (motors taxi) hazamentünk, bepakoltunk a buszba, és innentől hat órán át buszos utazás következett kisebb megállókkal. Átgondolhattuk a látottakat, és megemészthettük, vagy legalábbis megpróbálhattuk helyre rakni magunkban. Nem hiszem, hogy sikerült. Útközben pottyantós WC, nyers hal füstölés és hasonló finomságok tették meg a hatásukat. És nekem még sikerült elhoznom az útra magammal az Eat, pray, love 2 könyvet, ami a házasság értelmét keresi, de az alaphelyszín Laosz, Kambodzsa, és Vietnám. És az írónő épp a Kambodzsai idegenvezetőjénél ebédelt, és az ottani szokásokat mesélte el. Szóval véletlenek márpedig nincsenek. Véletlen lenne, hogy pont ezt a könyvet hozzam el?


A buszos út felét a nagy hőség miatt azért jól átaludtam, így amikor hétkor megérkeztünk Phnom Phenbe, egy kicsit frissebb voltam. A szálloda természetesen megint királyi, az ételek pedig fenségesek. És megint ez a kettősség. Holnap reggel Phom Phent megnézzük és aztán indulás délután repcsivel Vientianéba, Laosz fővárosába. Hát kíváncsi leszek, hogy a harmadik ország milyen meglepetéseket tartogat még számunkra.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése