2011. március 28., hétfő

Vietnám - 12. nap Phnom Phen



Első nap, amikor előbb keltünk, mint a szállodai ébresztő. Szépen összeszedtük magunkat, és a folyosó ablakon keresztül átmászva (mert ahhoz lusták voltunk, hogy 20 métert gyalogoljunk az ajtóig) a medencébe csobbantunk. Úsztunk 20 hosszt a mindösszesen 10 méteres medencében. Nem mondom, hogy kifáradtunk, de ennyi fért bele az időbe. Tusolás, reggeli és indulás.


Gyorsan-gyorsan városnézés, mert kettőre már a repülőtéren kell lenni. Innentől kezdve minden nap fogunk repülni. Az egész út során összesen 11-szer repülünk, 11-szer szállunk fel, és szállunk le. Csoda, hogy dagad a bokánk?

Szóval városnézés. Első a királyi palota volt, melyet a franciák kezdtek el építeni, ezt követően pedig a császár folytatta az építkezést. A palotába csak eltakart vállal és térddel lehet bemenni, így a ruhácskám alá felkaptam a már egy hetet átélt fekete nadrágom alá. Szóval, ha a képeket nézitek, nem vagyok ízlésficamos, csak ez volt a legkézenfekvőbb, hogy a nap többi részében ne kelljen hosszú nadrágban rohadnom.

Szóval a palotánál tartottam. Amikor odaértünk a palotához, azok az utasok, akik már voltak Thaiföldön egyből rávágták "hát ez pont olyan, mint a thaiföldi". Mint később megtudtunk, mert így is van, ugyanis a thaiföldi királyi palotát ennek a másolataként tartják számon. A belépéskor Shiva, Harihana szobrokat találtunk a kapuban. Itt tekinthettünk meg egy érdekes fát, az ún. ágyúgolyó fát, melynek termése tényleg olyan, mint egy ágyúgolyó. Semmire nem alkalmas, mert ehetetlen, és nem tudják mire használni, de izgalmas a látvány. Tovább haladva azért volt itt még érdekesség. A trónterembe csak mezítláb mehettünk be, így tekinthettük meg az épületet belülről, mint ahogy az összes többi ezután következőt is. Jobbra-balra a trónterem mellet két lépcsős épület áll, melyet csak azért építettek, hogy a császár erről tudjon felszállni az elefántokra. Nem mondom, ment a fényűzés. Messziről láttuk, hogy a párt és a császári család zászlaja is fenn volt (kék alapon ezüst Angkor), ami azt jelenti, hogy a császár épp itthon tartózkodik. A trónteremben régebben két trónszék volt, de mivel Sihanouk, Sihamoni fiának nincsen felesége, ezért jelenleg egy trón van.

Ezt követően a királyi múzeumot látogattuk meg, itt lehetett fényképezni is. Többek között a koronák, koronázási ékszerek és ruhák, aranyszállal szőtt cipő, tömör aranykard, apsara szobrok, lakk edények és az udvarhölgyi öltözetek kaptak itt helyet. Érdekesség, hogy az udvarhölgyek öltözetében meg volt szabva, hogy melyik nap milyen színben voltak. Hétfőn narancssárga, kedden viola, szerdán világoszöld, csütörtökön sötétzöld, péntek kék, szombat bíbor és vasárnap piros.


A következő épület falán kívülről egy több tíz méteres falfestményt találunk, mely a Ramayanát, vagy itt a Ramakient találjuk. Itt annyiban különbözik a történet, hogy Rama a történet végén féltékenykedik Shivára, hogy mi történt a démon és közte, hogy Shiva ezt megunja, elhagyja, és visszamegy a Démonhoz. Nekem ez kicsit valóságosabb, mint a boldogan élnek, míg meg nem halnak történet). Haladtunk tovább a királyi palota területén belül a gyönyörűen gondozott (20-25 kertész dolgozik rajta nap, mint nap) palotakerten át egy szoborhoz, mely szintén a furcsa kategóriába tartozik. Ugyanis a szobor francia öltözékben van. Ez azért van így, mert 1954-ig III. Napóleont ábrázolta lovon, de ekkor lecserélték a fejét I. Dorodoméra, és azóta őt ábrázolja az egész szobor.


A szobor körül négy hatalmas, ékesen díszített, reliefes stupa áll. Ezt megcsodálva elmentünk abba a terembe, ahol Buddha lábnyoma található. A hatalmas, kb. 5 méteres lábnyomon kívül rengeteg ülő, fekvő, mosolygó és mindenféle Buddha szobrot csodálhattunk meg, és ha ez még nem lenne elég, egy szent tehenet is. A lábnyom érdekessége azon kívül, hogy hatalmas, hogy a lábujjak tökéletesen egyformák, éppúgy, mint a szobrokon a kezek ujjai is. Ez is Buddha tökéletességét jelképezi.

Ezt követően az ún. Ezüst pagodába mentünk, mely onnan kapta a nevét, hogy a padlót ezüst lapokkal burkolták. A lapok 35%-os ezüstből vannak, és egyenként 1,2 kg-osak. Furcsa kettősség, hogy bár cserélik a lapokat, ami valószínűleg nem olcsó mulatság, a lapok között rést celluxszal oldották meg. Itt található a teremben az arany Buddha is, mely 92 kg színaranyból készült. Megtudtuk azt is, hogy a karát szó onnan ered, hogy van egy növény, melynek minden egyes magja azonos milligramm és ezt használták mérték mérésre. Ennek növénynek a neve pedig Khrat. Buddhán és az ezüst lapokon kívül rengetek ezüst és arany kiállítási darab (tányérok, szobrok, ékszerek) kapott helyet.

Azután, mint utólag kiderült feleslegesen, de buszra szálltunk, és kb. 500 méter után ki is szálltunk, mert megérkeztünk a Nemzeti múzeumhoz. A múzeumban nem lehetett fényképezni, és ugyanúgy érvényes volt, hogy fedett vállal és térddel, sapka nélkül nem lehetett bemenni. A kiállítási tárgyak kronológiai sorrendben kerültek kiállításra. Pre-Angkor, Angkor, Angkor prom, VII. Jayavarma művészete, khmer újkori művészet. A kiállítási tárgyak jó része szobor volt: Buddha, Shiva, Yama, Ganésha, Vishnu és még sorolhatnám tovább. De volt háromfejű elefánt is, mely egyébként Laosz nemzeti jelképe (mondjuk ott napernyővel). Itt láthattunk még szövőszéket, ember nagyságú halotti urnát, edényeket, trónszékeket és egy fa bárkát is. A kert káprázatosan szép volt, így ott elidőztünk Ildivel egy kicsit, amíg a többiek átadták magukat az ajándéktárgyaknak.

Ezt követően a Terror Házát mi nem néztük meg, mert az idegenvezetőtől megkérdeztük, hogy mennyire lélekpróbáló, és csak példaként elmondta, hogy van olyan kép is, amin a kisgyermekeket agyaggalambnak használják. Így mi kihagytuk a vörös khmerek által tett rémségek dokumentálásának, és kiállításának a megtekintését. Ildivel és még négy női utitársunkkal egyből megállapítottuk, hogy nekünk ehhez ma már nincsen elég lelki erőnk. És jól is tettük, mert akik bementek, mind lehorgolt orral érkeztek vissza sutyorogva. Addig mi sétáltunk egyet az utcán,és beszélgettünk Györgyivel és Ildivel.


Aztán elmentünk az Orosz piacra. A nevén kívül semmi orosz nincsen benne, a szokásos indokínai fedett, egy méteres szűk sikátoros piac volt ez is, ahol sikerült vennem egy khmer cd-t. Olyat, mely a kimondottan khmer hangszerekkel van szerelve, és az Apsarák is erre táncolnak.


tovabbi kepek: Http://goo.gl/photos/O3VANjjWFz

Aztán repülőtér, két óra repülés és leszálltunk Vientianban, Laosz fővárosában, melynek jelentése a millió elefánt országa. Nagy meglepetés volt a rendezett utca, zöldterület. De azt mondta Misi, hogy ne tévedjünk meg. Ez a főváros, és a rendezettségre adnak, de nem minden ilyen. Bár itt van kötelező oktatás, de a hegyekben ugyanaz a helyzet, mint Kambodzsában, vagy Vietnámban. Szegénységben ők vezetnek, úgyhogy jó lesz felkészülni a holnapi napra, amikor is egy napra elutazunk Luang Prabangba.

Ma is fárasztó nap volt, úgyhogy fáradtan esünk be az ágyba. Azt beszéltük, hogy ez a 17 nap jól ki van találva, mert már többet nem lenne jó eltölteni. Misi mesélte is, hogy szociológiailag is ez a jó, mert a kevesebb nem mutat meg mindent, viszont a több napnál már klikkesedés, viták alakulnak ki az útitársak között. És ma többször is felfigyeltem rá, hogy nem csak nekem vannak meg a legkevésbé kedvelt embereim, de mások is egyre többször kerülnek apróbb konfliktusokba egymással. Szóval lenne itt balhé a harmadik hét vége felé. De nem lesz.

Migrant utazása RSS ( feedburner) : goo.gl/NkimG

Már csak, vagy még, de három nap van hátra, és aztán megyünk haza. Örülök is, meg nem is. Maradnék is, meg nem is. De hát az biztos, hogy megyünk haza, így nincs választási lehetőség. Vár a munka otthon, hogy jövőre hasonló úttal lephessem meg magam, és újabb élményekkel, érzésekkel gazdagodhassak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése