2011. március 28., hétfő

Vietnám - 13. nap Luang Prabang



Luang Prabang


Reggeli után már mentünk is a repülőtérre, és 40 per mini repülőgéppel repülés után megérkeztünk Luang Prabangba, vagyis a szent szobor őrzőjének nevezett városkába. Meglepően rendezett utcákat, házakat találtunk. Nem gondoltam volna a látottak alapján, hogy az eddigi országok közül a legszegényebben vagyunk.

Tegyük azért hozzá, hogy a turisztikai térségben vagyunk, és itt már maximálisan be vannak rendezkedve a külföldi látogatók igényeire. Az emberek meglepően lassúak és nyugodtak, mintha bódulat alatt lennének. Viszont a nyelvek ismerete nem az erősségük, és az activity sem, pedig azt is megpróbáltuk. Így nehézkes a kommunikáció, de a hajlongás és a mosoly tökéletesen megy.

Első nevezetesség az ún. Vat Xien Thong (Arany város pagoda), melyet Sethathitrat király 1560-ban építtetett. Az épületkomplexumban a vientnámi és champa építészeti stílusok keverednek. Jellegzetessége, hogy a tető egybe olvad, mégis mintha több tetőt raktak volna egymásra, és az majdnem teljesen a földig ér. Az ezen kívül látható gyönyörűbbnél gyönyörűbb falfestmények és díszítés viszont később, 1930-ban kerültek a falra.

tovabbi kepek: http://goo.gl/A5POR

Az épületek egy részében múzeum és kiállító terem található, de egyes helyeken még ma is hinayama szerzetesek laknak. A városban összesen több mint nyolcszázan. Ahogy már írtuk is, ők nem termelnek, hanem reggel kéregetnek, majd 11-kor a hívők hoznak nekik enni, ezt követően már nem táplálkoznak a nap folyamán. Azért nem végezhetnek pl. mezőgazdasági munkát, mert egy kapálással akár állatot (hernyókat, bogarakat) is megölhetnek. Az ő lakrészüknél néztük meg a faharangot.


A Sim, azaz szentély épületében a fa fekvő Buddhát néztük meg. Mint később kiderült, nem ő volt az utolsó Buddha szobor a mai nap folyamán. Ahogy a képeket végignéztük többször el kellett gondolkodnunk,hogy ezt már láttuk-e, vagy ez egy másik épületbeli szobor.

Ez után egy arannyal kirakott épületet néztük meg, melyben Ramayana jelmezeket találtunk, valamint itt őrzik a király halotti kocsiját (mellesleg lánctalpas). A kocsi elején Naga, a kígyóisten található nyolc fejjel. A besózott és bebalzsamozott tetemet egyébként ezzel a kocsival vitték a papok által megadott napon a stadionba, és ott égették el, és tették urnába.

Ezután következett a királyi palota, mely most Nemzeti Múzeumként szolgál. A táskáinkat, fényképezőgépeket el kellett zárni, cipőket levenni, térdet és vállat eltakarni és már be is mehettünk.

A királyi család egészen 1975-ig itt élt, ebben az épületben. Az épület eredetileg fából készült, és 1904-ben újították fel. Végighaladva a palota egyes termein a következőket láttuk: a Pra Bang, azaz a szent szobor. Ez egy 82 cm magas, 48,2 kg-os arany, ezüst és vas ötvözetéből készült Buddha szobor, de az idegenvezető szerint ez csak egy másolat. Az eredeti vagy Moszkvában, vagy a Vientiane nemzeti kincstárban van. A monda úgy tartja, hogy ezer éve készült vagy Srí Lankán (első verzió) vagy a Himalája lábánál (második verzió). Ez egy abhaya mudra, azaz nyugtató, csendesítő kéztartású Buddha. Összesen állítólag három szent Buddhájuk van, az első ez, azaz az Arany Buddha (Pra Bang), a második Bankokban, Thaiföldön a Smaragd Buddha (Pra Keo), a harmadik pedig Mandalay-ben, Burmában a Nagy Buddha (Mahamuni).

A következő teremben kiállítási tárgyak voltak. Pl. az apát seprűje, amit az arca elé tett, és így a tan szólt az emberhez és nem az apát. A falon gyönyörű falábrázolások, melyet egy francia festő három hónap alatt készített el, többek között laoszi falut, cölöpös házakat, Mekong folyót, elefántokat, Buddhista hívők közösségét, király főtemplomát ábrázolja. A piros szín domináns, mivel ez a szerencse színe. A következő teremben a 230 db-os dobgyűjtemény 30 kiállítási darabját tekinthettük meg. A bronz dobokon főként nap és béka motívumokat láthatunk, melyek az eső jelképei. Úgy tartják, hogy régen elbújtak egy vízesés mögé, ott dobolni kezdtek, és az ellenség azt hitte a dobok nagy hangjára, hogy rengetegen vannak, ezért megfutamodtak. Egyébként a bronzból készült Lao esődobok állami jelképek is. Pl. ha egy külügyi képviselő mandátuma lejár, dobot kap ajándékba.

A trónterembe léptünk, melyet az 1930-as években kínai üvegcsempékkel díszítettek fel. Úgy képeljétek el, hogy a kb. 3-5 méter magas, és kb. 6-8 méter széles falakat 15-20 cm-es ember, nap, elefánt mintákkal fedték be szinte tapéta jelleggel. Elképesztő a színek kavalkádja is a csempékben. A trón Sisavangvatthama trónja. Ebben a teremben van a királyi fegyvergyűjtemény is.

Ezután a lakószobák következtek. Egyszerű, minimális berendezésű szobák, külön a királynak és a királynőnek. Hatalmasak, szellősek, rengeteg ajtóval. Minden falon legalább négy ajtó volt. A következő a könyvtárszoba volt, ahol viszonylag kevés könyv volt, de Voltare, Stendhal művei mellett a Mhing dinasztia teljes történelme is megtalálható volt. a következő termek már kiállítási termeknek voltak berendezve, ahol régi pénzekkel, királyi pecsétekkel, feliratos sírkövekkel ismerkedhettünk meg. A következő teremben az öltözékeken volt a hangsúly: királyi koronázási ruházat, a királyné ruhája, a király kedvenc ruhája, táncosok öltözetei és még amit akartok. A záró terem az ebédlő volt, ahol meglepetésünkre (főleg hogy két hete pálcikázunk) csak európai evőeszközök voltak. Az idegenvezető közölte, hogy ők alig használnak pálcikát, mindent villával és kanállal esznek. És tényleg, az ebédnél kés helyett kanalat kaptam a halhoz. Furcsa volt, úgyhogy inkább pálcikáztam.

képek még: http://goo.gl/A5POR

Az étel egyébként sokkal fűszeresebb, mint Vietnámban vagy Kambodzsában és a hal (nem vízi ország lévén) nem meghatározó étel.

De haladjunk csak tovább, mert még vannak ám épületek a Vat Xien Thongon belül. Például a Vat May (új kolostor), melyet 1760-ban kezdtek el építeni. Vietnámi stílusban épült, így csak kettős tetővel rendelkezik, viszont jóval tömegesebb az épület. Egy francia aggastyán építés kezdte el építeni, aki meghalt, így kisebb szünet után további négy építész fejezte be az épületet összesen 100 év alatt. Ez a királyi család temploma, ide hozzák át a Pra Bangot három napra, melyhez imádkoznak az ünnepeken. A legszebb része, a homlokzat mindössze 20 éves.

Ezután jött a Vat Visunarat, annyi Vat, hogy meg sem bírtam jegyezni, és mind egy komplexumon belül. Nem véletlen, hogy 1996-ban az UNESCO a világörökség részévé tette. Mellette az ún. dinnye Stupa áll, egy igazán jellegtelen épület a számomra, de több mint 500 éves, és egy bombarobbanás során az épületből arany és kristály Buddha szobrok kerületek elő, tehát ami kívülről nem fénylik, még az is arany belülről.

És vége a Vatoknak, úgyhogy felfrissülhetünk a szállodában. Szuper kis bungalós rendszer, nagyon tetszik. És az étterem egy tópart szélén áll. Nagyon hangulatos.

Aztán vissza a városba. Többen felmentek az ún. Phu Si (Puszi) hegyre, de mi Györgyivel inkább az ún. éjszakai piacot néztük meg. Éjszakához semmi köze, mert 5-10-ig van, de nagyon hangulatos a vasárnapi vásárokhoz hasonló kirakodóvásár. Itt minden van, amit akarsz és amit nem: ételek tömkelege, ruhák, ékszerek, ágytakarók, papucsok, képek, pénztárcák, de jó hűtő mágnes, az nincs. Úgyhogy egyenlőre Laoszi hűtő mágnes nélkül élem meg az utazás mai napját. De majd holnap Vientianeban szerzek egyet, ha addig élek is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése