2011. március 21., hétfő

Vietnám - utazás és első nap

Sziasztok!

Itt már vége is van az első értelmes napnak, ami igazából a második, mert otthoni idő szerint vasárnapról hétfőre eső éjjel egykor érkeztünk meg. Az itt reggel 7 volt. Annyira fáradtak vagyunk, hogy most az első napokban még nem sikerült olyan szép fogalmazást írni. De igyekszem.

Addig is olvassátok, amit eddig sikerült termelnem.

Puszi mindenkinek!





Na szóval, még úton vagyunk, de gondoltam, mielőtt még elfelejtem a dolgokat, nekikezdek az írásnak.

További képeket itt láthattok: http://www.flickr.com/photos/virtungolas

Az első az utazás napja! Még hat óra ezen a 60x60-as, extra kényelmetlen ülésen. Mondjuk se róla, a hasunk legalább full tele. Ott kezdődött, hogy Ferihegyen Ildi nem tudta mondani, hogy jelen, mert épp egy szenya volt a szájában. Meg is jegyeztek minket. Mondjuk azért is, mert az átlag 70 éves korhatárt mi hoztuk vissza 58-ra. Remélem senki sem hal meg. Ha a teli szájjal jelentkezésről nem jegyeztek meg minket, és arról, hogy mi CSAK 30 körül vagyunk, akkor tudatosítottuk bennük a Frankfurti reptéren, hogy mi kilógunk a sorból.

Egyébként kb. majdnem felnevettünk, amikor az idegenvezető elmondta, hogy "ez egy mozgólépcső és most felmegyünk". Itt már biztos volt a leszakadás terve. Pár perc múlva már konkrétan tömeget oszlattunk, és közöltük, hogy mi magunk is megtaláljuk a C4 terminált, mert ki van írva, hogy merre van. Ezután persze ettünk, kávéztunk és cigiztünk. És már a terminálnál vártuk egy ideje, hogy teljen le az elkövetkező 3 óra várakozás, mire ők is megérkeztek- 20-an, de úgy az idegenvezetőre tapadva, mintha nem ismernének a nemzetközi betűket és számokat. Bakker C és 4. Szerinted el tudja rontani???? Biztos, magyar turista. Lassan beszél, artikulál, és mindenki szemét hogy nem érti őt.

Egyébként reggel óta az étkezés világnapját tartjuk. Annyit ettünk eddig is, hogy konkrétan a wc előtti ülésekre ültettek minket. Pedig az otthoni idő szerint még csak este nyolc óra van. Ildi konkrétan egy hónapja hízókúrán van, mert nem szereti a rizst, és azt hiszi, hogy auschwitzi kutyaként érkezünk majd haza, mert csak rizst kapunk. Ja és még pálcikával sem tudunk enni.

De ezen majd segítünk. Szóval a mai termés: reggeli hatkor már az otthoni szenya hasba bekerült, mert lehet hogy nem adnak kaját a repülőn Frankfurtig. De adtak. Na jó, akkor azt is benyomjuk. Megérkeztünk kb. két óra múlva, és egy Starbucksos kávé mellé (persze sok cukorral, mert nehogy a vércukor lemenjen) egy cheescake is járt. Azt hiszem még ez előtt a második hazai szenya is elfogyasztásra került. De lehet, hogy utána, vagy az alma után? Ne haragudjatok, összefolynak az étkek. Azért biztos, ami biztos két szenyát vettünk az útra, mert mi lesz velünk, ha virslis krumlipürét adnak majd a 17 órás repülőúton? Szenya még a felső fakkban, mert nem volt rossz a kaja, amit estebéd gyanánt elfogyasztottunk. Konkrétan egy három fogásos vacsi volt. Na de akkor ez, hogy is lesz? Egy-egy gatyát hoztunk. Az enyém egyébként sem bő…..szerintem lehet, hogy el kell menni shoppingolni majd.

Az út egyébként ritka uncsi, így programokat szervezünk magunknak. Egy órát kb. sikerült olvasni az útikönyvet, mert ugye holnap, ha megérkezünk, már megyünk is túrázni. Én a 37. oldalnál tartok. Konkrétan az őskori történelmi résznél. Ildi pedig tudja, hogy a Buddha szól lao nyelven pra. Szupiiiii. Szóval nem jutottunk messzire. Ezt ki kellett pihenni, így szunyókáltunk kb. egy órácskát. Meg szerintem meg kellett emészteni az egy doboz chipset is, amit az alma mellett ettünk, amíg a többiek becsekkoltak. Na ezután izgalmas digitális fejlődés következett. Először is saját magunk próbáltuk megfejteni, hogy mi a fenéért nem működik a székbe épített monitor, amikor a nagy monitoron tök jó film megy, csak mi nem látunk el odáig, hogy elolvassuk a feliratot. Hát egy szőke, és egy informatikai analfabéta nem sokat tud megoldani ebből az egészből. De még kemények vagyunk, és nem kérünk segítséget. Elővettük a laptopot, amire ÉN, a vadbarom kb. három napig töltögettem a kibb.….ttt filmeket, hogy majd esténként milyen jó lesz nézni egy-egy filmet, ha már unjuk egymás arcát.

De nem lesz ilyen. Nem fogjuk unni egymást. Vagy ha mégis, akkor nagyon rosszul járunk, mert azt hiszem, bár ebben nem vagyok biztos, hogy egy olyan laptopra sikerült 30 filmet feltöltenem, amiben nincs en videokártya. Másra nem tudom fogni, de hát persze otthon eszembe sem jutott hogy elindítsak egy filmet is. De jó, mert ott a lista, és látjuk, hogy miket nem tudunk megnézni az elkövetkezendő 17 napban. De jó, mert én már majdnem mindet láttam, és talán el-activity-zem Ildinek. Hát, nem is fűzök hozzá többet, minthogy erre a nem is biztos feltételezésre kb. félóra után jöttünk rá. Jó, akkor a laptopot félretesszük és újrapróbálkozunk a központi monitorral. Na hajrá. ki az ügyesebb? Ildikénk addig kapcsolgatta a nem működő távirányítóját, amíg felkapcsolta a világítást a fejünk felett, amihez nincsen más swich off lehetőség. De mi keménységünket és egyenrangúsági téziseinket félretéve az én távrinyámon meghívtuk a kb. 18 éves (de ugyanennyi eséllyel 32 éves is lehet ) sztyuárd fiút, hogy oldja meg a problémánkat, hogy a pofánkba süt a fény. Ő is láthatta, hogy nem vagyunk elektorinkában otthon, mert megpróbálta ő is megnyomkodni az én gombom, aztán a szomszéd nőtét, aztán Ildiét. Ekkor sejthettük volna már, hogy különleges megoldással fog előrukkolni. Először felajánlott egy másik helyet. De Ildi hősként közölte, hogy velem vagy sehogy nem megy. Fiú elszaladt, majd vissza, de arról már nem is esett szó, hogy két hely van-e vagy nincs, hanem egyből átváltozott határozott szakipari munkássá és most figyeljetek: négy bőröndről kb. leszedett matricával megoldotta a problémát. Leragasztotta a lámpát. Leragasztotta. Érted ezt? Mi csak néztük gúvadt szemekkel, hogy ez komoly. Én először azt hittem – bevallom- hogy ráragasztja, hogy rossz, és minket meg visz egy első osztályú világításmentes és működő monitoros helyre. De nem, és nem. Ismét naiv voltam. Szimplán csak leragasztotta két sorry között, és elment.

Azóta kb. egy óra telt el, és mire az első fél napot leírom, addigra leesik a négy matrica, és kénytelenek leszünk olvasni, mert ekkora fényben mi mást tehetnénk.

Szóval eddig rendben vagyunk. +1,5 kiló tuti megvan, és még nem is vásároltunk. Ja de, kajákat. Még nem értünk oda, de már nagyon várjuk, mert a lábunk kb. kétszeresére dagadt az eddig eltelt 14 óra utazástól. Pedig az én vádlim egyébként sem kicsi. De a szemünk csillogni fog, ha leszállunk és reggelivel kezdjük a napot. Szóval étkezés világnapja kipipálva.

Második nap: hát ez még nekünk éjjel kettő lenne, de itt már reggel hét van. Megérkeztünk a Hanoi repülőtérre. Majdnem rendben ment minden, leszámítva, hogy kb. fél óra után Ildi csomagja volt az utolsó. Már azt hittük, hogy elveszett, vagy elkobozták, mert előtte persze a vízum sem volt rendben, de aztán mégis. A lényeg, hogy minden rendben ment. Csomag nálunk, be a wc-be és átöltözés.

Lábunk kb. háromszor akkora, mint amikor elindultunk. Még nem döntöttük el, hogy a rengeteg kajától, vagy pedig a repülés okozta. Inkább az utóbbi. Egy óra buszozás után megérkeztünk a belvárosba. Megnéztük a Ho Chi Min mauzóleumot, hétfőn persze zárva, így csak kívülről. Mondjuk múmiát már láttunk. Ő sem lehet más. Aztán tovább a lakhelyét megnézni. Na ez már izgalmasabb volt. Ún. vasfábólkészült, kb 40 nm-es kis lakás. Abszolút nyitott,

ablakai csak a kis tavacska felé vannak. Fürdő és Wc nincsen. Másik felé pedig nincsen rajta ajtó,ablak sem. Volt egy saját egyszemélyes légópincéje is, mert a háborúban az jól jöhetett. Ezt követően elmentünk megnézni az ún. írástudók templomát. Na itt meg végképp sorozat készült a képekből. Lenyűgöző. Csak úgy kapkodtuk a fejünket. Igazi tradicionális épületek, benne 100 meg 100 szobor. Közben megtekintettük az ún. egylábú pagodát is, ami 6 nm-es kis épület, és egy lótuszvirágot szimbolizál,és Hanoi jelképe.

Itt persze folytattuk az étkezést: vitenámi almát, mangót, ananászt, passiógyümölcsöt ettünk. Első hármat ingyen. az utolsót pedig 10000 dongért, ami kb. 200 forintért. Minden ilyen áron van egyébk

ént. És annyira más íze van mindennek, hogy elmondhatatlan.a passiógyümölcs itt nem olyan mint nálunk,hanem mintha felöntötték volna kb. narancslével. Nagyon zamatos, szaftos. A mangó sem zeller ízű, hanem édes mint a méz, és az ananászt is úgy nyomták pucolva a kezünkbe. Szintén, mint a cukor. Már azon gondolkozunk, hogy mit fogunk itt hagyni, hogy több hely legyen a bőröndben. Rizsszedő kalapot, népviseletet papucsot biztos viszünk haza. Hűtőmágnes biztos jön velünk és még ki tudja….

Jaaa, a közlekedés. Egyszer láttam egy videót,hogy thaiföldön jönnek, mennek az autók motorok, biciklik, és nem érdekli őket a lámpa, és mégsem történik semmi karambol. És itt ugyanez van élőben.Mindenki robogózik. Legtöbbször kettecskén. Nem is értem,ezek lehet hogy tényleg nem dolgoznak, csak robogóznak. Nagyon komoly, hogy a csajok is magas sarkúban nyomják. Gyalog viszont nem szívesen mennék, mert nem nagyon veszik észre a járókelőket.

Délután megyünk riksázni és a Hoan Kiem tóhoz. Utána haza a szállásra, ami otthoni 4 csillagnak megfelel tényleg. Még fogkefét és fülpucolót is raknak ki.:-)Aztán hatkor megyünk vacsizni valami igazi vietnámi étterembe.Szóval ha holnap nem írok, akkor a vietnámi kaja megtette hatását.

Egyébként holnap reggel fél hétkor kelünk, és megyünk a Ha Long öbölhöz.:-)

Fáradtak vagyunk, de nagyon megérte eddig minden!

Puszi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése