2011. június 7., kedd

Ami kimaradt a Kambodzsai utazásból!

Mindenkinek, aki úgy érzi, hogy nem jó a dolga:

"Az idő elképesztően megerőltető. Nagy a páratartalom és legalább 40 fok van, de azért felmászunk a tornyokba. És ahogy izzadtan, nyűgösen haladunk felfelé, meglátok egy majdnem meztelen kisfiút ragyogó fekete szemekkel. Boldogan locsolja a romok között az egyik gödörből a másikba a vizet,és ezzel el is foglalja magát, amíg én fényképezéssel meg nem zavarom. És nem tudom miért, de megőrült a körmeimtől. Jó pasi, értékeli a szépet. Bebújt a lábam közé, a kis kezeivel a combomba kapaszkodott, nem akart elengedni. Szerelmes lettem. Amikor megkérdeztük az anyukát, hogy csinálhatunk-e egy képet vele, az anya egyből az ölembe ültette. És az a csöpp gyerek bámulva a körmeimet ott gubbasztott az ölemben. Csöpp kis kezével simogatta a gyöngyöt a körmömben.

Közben menni kellett, így ott kellett őt hagynom. Az idegenvezetőhöz érve mondtam, hogy én örökbefogadok egy ilyen kis csöppséget, mire Misi természetesen közölte, hogy az ára 3000 dollár. Majdnem kiestem a gatyámból. Elmesélte, hogy nagyon sok árvaházat be fognak zárni, és így akarnak „megszabadulni” a gyerekektől és pénzt csinálni belőle. A pénzből 2000 dollár az árvaház fennmaradására maradna, a maradék 1000 pedig adó az állam felé. (Kínában, Vietnámban is hasonló az eljárás). Lelki tusa ez az út a szépség és a nyomor között.

Apukám, innentől ne olvasd fel anyunak.

Azt hiszem, hogy pár év múlva vissza kell ide térnem egy árvaházba. Ha választanom kell, hát egy megszületett kambodzsai kisgyerek életét kívánom jobbá tenni, mintsem ruhákra és táskákra, vagy wellnessre költeni a pénzt. Az itteni gyerekeknek ugyanis semmi perspektívájuk a normális életre. Pár évvel ezelőtt sem volt még tankötelezettség. Most elvileg van általános iskolára vonatkoztatva, azonban a gyakorlatban vagy a turistáknak árulnak valamit, vagy a földeken dolgoznak, és analfabéták maradnak. Árulja angolul a kis portékáját, hogy one dollar madam, meg same, meg please, de ha kérdezel valamit, akkor nem tudja. Ja és akkor ott van a tegnapi történet a második gyerekről és a megfojtott kislányokról. Mindig fiú gyereket akartam, de most NEKEM értékesebbé vált a lány. Legalább nekem legyen az, ha nekik nem.

Anyukám, ha hazamegyek, akkor minden alkalommal, ha találkozunk, megkapod a puszidat. Mert köszönöm, hogy te szültél meg, és hogy értékelsz. Hogy lehettem az, aki vagyok,és hogy megkaptam tőletek minden lehetőséget, hogy azzá váljak, aki lenni akarok. Hogy szeretettel neveltetek, és nem munkaerőnek szültetek. Köszönöm.

Szóval ilyenek járnak a fejemben, miközben Kambodzsa jelképét, és a világörökség részét Angkort láthatom. Több képet készítek már a gyerekekről, mint az épületről. Szép-szép, de mire költik a 40 dollárt, amit a belépőre adtam, ha nem az utókorra? De azért néha visszazökkenek, hogy én mégiscsak turista vagyok, és hogy éppen Ta Phrom romjaihoz tartunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése