2012. március 14., szerda

„Isten teremtette a hollandokat, de a hollandok teremtették Hollandiát.”

 A cím egy Holland közmondás, úgyhogy kinyomozom igaz-e.
Azt hiszem, hogy elég felkészületlenül érkeztem ebbe az országba, mert ha megkérdeztétek volna két hónappal ezelőtt, hogy mi jut eszembe Hollandiáról, akkor a szélmalom, sajt, tulipán, fapapucs szavakat tudtam volna felsorolni. Merthogy az egy dolog, hogy ez a négy szó jut eszembe, de ezekről tényleg van is okunk méltán Hollandia nevezetességeinek nevezni. Utána is jártam a dolgoknak.
SZÉLMALMOK:
Azóta azért pár dolgot persze megtudtam. Legtöbbjük ténylegesen működik, és fő funkciójuk, hogy a csatornahálózatban lévő vizet szabályozzák, vagy őröljenek, vagy a könnyűipar fő forrásai legyenek.
600 éven át a szélmalom volt az első számú erőforrás Hollandiában. Eleinte a tengertől elhódított területek lecsapolására és a föld kiszárítására építették, de a Természetesen egy részükben gabonát őröltek. De a papíripar is hasznát vette.
A 20. század elején még több mint tízezer szélmalom zakatolt. Ekkor vált az ország egyik jelképévé. A legrégebbi malmok fából készültek és nádtető fedte őket, így nagy részük a tűz martalékává vált és ma már csak néhány festmény és irodalmi alkotás őrzi őket.
Ma a Holland Malomszövetség adatai szerint 1035 működő szélmalom maradt az országban, ezeket annál nagyobb becsben tartják. Talán még a széltől is óvják
Ideális működésükhöz 30 km/h-s sebességű szélre van szükség. 37 km/h-s, vagy még erősebb szélnél a vitorlákat meg kell kurtítani. Általában fekete vitorlákat tesznek a malmokra, az épület homlokzatát pedig szépen díszítik, ezt a részét „szakállnak" nevezik. A szakállon az építés dátuma, és ékes kifaragott motívumok vannak. A vitorla felépítését a holland malomépítők a 16. században fejlesztették ki, és ez azóta sem változtattak rajta.
Az Unesco Világörökség listájára felkerült Kinderdijk nevű falucska, mivel ennyi szélmalom sehol máshol nincs együtt, ilyen kis helyen, azaz a falu szélén, a csatorna mentén 19 szélmalom áll. Mindegyik a 1700-as évek elejéről való. A hagyományostól eltérően ezek nem őrlőmalmok, hanem szivattyúként működnek távol tartják a termőföldektől a tengervizet, mivel azok jóval a tengerszint alatt fekszenek. Ma ezt a funkciójukat már nem használják, de vész esetén bármikor bevethetőek lennének, mert még működőképesek. Jelenleg lakóházakként üzemelnek. Jó lehet egy ilyenben lakni.


SAJTOK és SAJTVÁSÁROK

Gouda, Eidami, Leerdammer, Leyden, Limburger, Maaslander, Old Amsterdam hogy a legismertebbeket említsem. Bár a trapista is finom, de azért érdemes ezeket is megkóstolni
A leghíresebb holland sajtvásár egyértelműen az alkmaari, ahol a minden pénteken Kaasmarkton (Sajtpiacon) többszáz éves hagyományokat megőrizve rendezik meg a vásárt. Már 1365-ben állt itt egy mázsaház, a legrégebbi sajthordó rend pedig 1593-ból származik. Így az elhíresült piacon évente több mint 150000 ember vesz részt.
A vásár délelőtt 10 órakor kezdődik harangszóra, és kb. 30000 kg-nyi sajt cserélgazdát a rendezvény végére. A kisebb sajtkupacok magántermelőktől, a nagyobbak gyáraktól származnak. Fehér köpenyes kereskedők érkeznek, akik kóstolás, szagolgatás, és megfúrás után megkezdik az alkudozást. Ezután megjelennek a középkori viseletbe öltözött sajthordárok, a kaasdrager-ek. Vállukra veszik az úgynevezett cserényt, és futólépésben, ütemre lépkedve viszik a mérleghez a hatalmas sajtokat, ahol a „táskás” segítségével megmérik a rakományt, a mérőmester kihirdeti, hogy mennyit nyom és az árral együtt felírja egy nagy táblára. A vásár után a mázsaházban (Waaggebouw) érdemes megnézni a sajtkészítés- és kereskedelem évszázados hagyományát bemutató állandó kiállítást.

De vannak a sajthoz kapcsolódó további nevezetességek is. Amszterdamból Goudába „sajtexpress” vonattal is mehetünk. Csütörtökön reggel indul a Gouda-i vásárra, ahol a környékbeli parasztok különleges kis kocsikon, kordékon hordják a gömbölyű és lapos sajtokat.
Szerdánként pedig a másik híres holland sajt névadó városában, Edamban van piac. Az északi városkában szerda délelőttönként tartanak vásárt, amelyre lovas szekereken és hajókon szállítják az edami sajtot.

TULIPÁN
A tulipán a liliomfélék családjába tartozó hagymás növény, keletről, a Pamir hegység lábától származik. Már a 11. századból vannak írásos feljegyzések róla. Karavánok hozták az első hagymákat Törökországba, ahol a 15. században kinevelték az első hibrideket. Nevét is valószínűleg innen kapta, a török „toliban” azaz turbán szóból, mivel a kinyílt virág feje hasonlít ehhez a keleti fejfedőhöz.
1593-ban az isztambuli nagykövet néhány hagymát ajándékozott az osztrák királyi botanikuskert igazgatójának, aki a protestáns üldözés során meg sem állt Hollandiáig, csak a hagymákat vitte magával.
Hollandiában enyhe mivel eleinte kevés volt belőle, csak az igazán gazdagok engedhették meg maguknak, hogy tulipánt vásároljanak. Azonban a 17. század közepére beindult az ún. „tulipánláz” vagy „tulipánmánia”, mert a hagymák árai hirtelen a csillagos égig emelkedtek a tőzsdén, és sokan mindenüket pénzzé tették, és a tulipánüzletbe fektették, amikor egyik napról a másikra megmagyarázhatatlan módon lezuhantak az árak, szegénységbe taszítva a befektetőket.
De a hagymák megmaradtak, és a virágnak ma már több mint 3500 fajtája ismert.
A fekete tulipánról regények, novellák szólnak, ám a természetben csak egészen sötét lila fordul elő. A népszerű csíkos tulipánok egy vírusfertőzésnek köszönhetik létüket. A legújabb, legdivatosabb hibridek most a papagájtulipánok, melyeknek felső sziromlevelei annyira cakkosak és színesek, hogy méltán viselik a tarkabarka madarak nevét.
1949-ben rendezték meg Hollandiában az első nemzetközi virágkiállítást KEUKENHOFBAN, ami azóta is az ország fő látványossága. Több mint 30 hektáron 6 millió virág csodálatos elrendezésben, köztük bársonyos pázsit, évszázados fák, tavacskák szökőkutakkal, faházakban kávézók és kis üzletek, hatalmas virágpavilonok tele egzotikus növényekkel, madarakkal, pillangókkal.
 
FAPAPUCS
Napjainkban a fapapucs a népi hagyományt jelenti, ezért válhatott szimbolikus formává Hollandiában.
Egy Rotterdam körüli építkezés során találták a legrégibb facipőt, amely 1270-ből származik, de a XVI. századi festők képein is már ott láthatók ezek a lábbelik. A fapapucsok széles, bordázott talpa nem süllyedt el a sárban, inkább utat taposott az ingoványos talajon. A 17. században tűntek el “stoplik“ avagy fatüskék, melyek megkönnyítették a nedves talajon a járást, a talp vastagabb lett, és sarok is került rá. Belül szalmával bélelték, így szárazon, melegen tartotta lábat.
Minden falunak volt fapapucskészítője. Általában fűzfából, nyárfából, tehát puha fából dolgoztak. Hétköznapra egyszerű, dísztelen klumpa járta, ünnepnapokon azonban gyönyörűen festett egyéni lábbeliket viseltek nők, férfiak, gyerekek. Sok helyen volt szokásban, hogy a papucs orrára ráfaragták vagy festették a tulajdonos névbetűit vagy mesterségének jelét. A tanácstagok jele például egy lófej volt.
A leghíresebbek a markeni facipők. Az asszonyok vasárnap az ünneplő ruhájukhoz még ma is fölveszik a díszes facipőt.
A világ legnagyobb klumpája is Hollandiában készült. Két barát fogott össze 2003 decemberében és májusra elkészült a mű. A monstrum 6,5 méter hosszú, 3 méter széles és 2,7 méter magas. Az egyedi darab bekerült a Guinnes rekordok könyvébe.
2000 óta Hollandiában klumpás gyaloglóversenyeket is rendeznek.

De nincs még vége, mert Hollandia nem csak ezt a négy szót takarja, van itt porcelán, amsterdami csiszolású gyémánt, vöröslámpás negyed, legális fű, Van Gogh és sok más kutató és híresség. De erről a következő cikkben…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése