2012. március 3., szombat

Utrecht


 Egy igazán sokoldalú és izgalmas városban voltunk tegnap. Annyi minden látnivaló volt, és olyan sokrétű érdekesség, hogy talán szelektálnom kellene, de ez a város megérdemli, hogy semmit ne hagyjak ki. Ezért régire és újra próbálom a nevezetességeket bontani. Kezdem a régivel, mert engem ez fogott meg leginkább. 
A város köz- és középpontja a főtér, melyet a Domkerk monumentális székesegyháza ékesít.
Ez a templom helyet ad egyfajta protestáns egyházközösségnek. A város szeretett volna egy barátságos és nyitott templomot ezért mindig nyitva van. A zene fontos szerepet játszik, így például minden szombaton délután koncertet tartanak, melyen a környékbeli zenekarok mutathatják meg magukat.


A másik igazán szívemet melengető látványosság a Kasteel de Haar. Bár borsos a belépő: 12,5 euro, a parkba pedig 3,5 euro, de azt hiszem az élmény megfizethetetlen.
A középkori várat a Haarok alapították a 14. században. A 15. században a vár nagy részét a püspök és a város közötti harcokban lerombolták, de később újjáépítették, majd a 19. század végén a fiatal tulajdonos, báró Etienne van Zuylen Nijevelt az ősi stílusban helyreállítatta. Az újjáépítésre Pierre Cuypers építész kapott megbízást. A húsz évig tartó rekonstrukció után a vár példa nélküli Európában. Ez magában foglalja nem csak az építészet, hanem a belső tereket és kerteket is. Még a kápolna és a falu is részt is felújították, így tényleg egy egyedülálló várat láthattunk délelőtt.
Báró Étienne feleségül vette a francia Helene de Rothschild bárónőt. Ez a házasság tette lehetővé az álma megvalósítását, hogy feltámassz a kastélyt. A cél az volt, tökéletes képet kapjon a vár. Olyat, mint korábban volt.

Zocherpark
Utrecht városa várváros volt, egészen a 19. század elejéig, és mai napig középkori sáncok veszik körül. Mivel a falak elveszítették katonai funkciójukat, az egykori városi tanács jóváhagyásával lerombolták. Az önkormányzat ezután 1830-ban megbízta az építészt JR Zochert, hogy ide építsen egy parkot azzal a céllal, hogy a város lakóinak teret adjon a gyaloglásra és a sétára. Akkor még a neve is úgynevezett "séták" parkja volt. Ma a park neve Zocherspark / Singelgebied. A közel öt kilométer hosszú, keskeny park olyan, mint Wilhelmina, egy nemzeti emlékmű.
A Zocher Park egyik legrégebbi nyilvános parkja Hollandiának. A monumentális parkban számos idős fa mutat vissza az építkezés idejére 1830-1870-es évekre. Több mint 400 fa díszíti a  parkot több mint 100 éve! A parkban vannak rendszeresen rendezvények is, ezzel is csalogatva a vendégeket.
Vismarkt, Oude gracht Bakkerburg és Oude Gracht Vieburg:
A régi csatorna és a híd. A mintegy 100 méter hosszú utca a Városházát és a Maartensbrug keleti oldalán lévő csatornát kapcsolja össze egy híddal, a Baker híddal. A híd az Öreg-csatornán ível át, mely a korábbi Rajna folyóból származik.

A híd eredetileg Utrecht "együtt" hídja volt. Fiatal szerelmesek ide jártak, mert minden egyes vasárnap koncert volt a hídon. Mindenki itt találkozott a hídnál és Heul Heul néven hívták egymást, majd csókolóztak.
A régi csatorna alapjait nagyjából 1000 körül már lefektették. Keletre állt a vár, Nyugaton a kastély virágzó kereskedelmi negyede, a Stathe. A híd a püspöki palotát és a császári palotát kötötte. Már a 13. század elején ezen a helyen, a vár lábánál forgalmazott hal és a halpiac a legrégebbi piaci Utrechtben.
Itt volt található a helyi piac is, a kereskedők portékáinak szárazon tartására a csatorna mentén kirakodó helyek kerültek kialakításra. Az egykori piac, és az utolsó üzlet bezárta kapuit 1970-ben.
A korábbi kirakodó helyeken most több pincét találunk az ún. rakparton.
A városnak két szélmalma is van, a Rijn en Zon az Adelaarstraat címen, és egy másik, a De Ster is 20. század elejétől díszíti a várost.
Kulturális szempontból érdekesség még a sok-sok múzeum is:
• Aboriginal Art Museum
• Centraal Museum (művészet és várostörténet)
• Museum Catharijneconvent (A keresztény kultúra és művészet története Hollandiában)
• Nemzeti Múzeum "a zenélő órától a utcai orgonáig", (a mechanikus zenélő szerkezetek századai)
• Vasúti Múzeum (a holland vasút története)
• Pénzmúzeum (abban az épületben, ahol a holland pénzérméket verik)
De ha valaki nem múzeumkedvelő, a városban sétálgatva is nagyon sok szép, érdekes, és építészetileg remek épületet találhat.
Utrecht egy igazán kedves kis városka Hollandia közepében, ajánlom mindenkinek aki erre jár, mert a többi kisvároshoz képest (bár azokat sem szeretném leírni, mert mindegyik tartogat szépséget) ez a város sokkal kiemelkedőbb, izgalmasabb, és tényleg bűbájos.
Bár várak, hidak, szélmalmok segítik a régmúlt felidézését, a jövő is igazán előkelő helyet kap ebben a sokszínű, és gazdag városban.
A művészeteknek éppúgy, mint a tudománynak tisztelegnek az Utrechtiek. Utrecht egy nyüzsgő város Hollandia földrajzi középpontjában. A 300.000 lakosú Utrecht a negyedik legnagyobb város, és nem kevesebb, mint egy-hatoda a lakosságnak diák, tehát igazi diákváros. A tudományt maga az UU, azaz az Utrechti Universitat képviseli, melynek másik neve az Euroscholars.
A város szélén található az Utrechti Egyetem, Európa egyik vezető kutató egyeteme, nemzetközileg elismert magas minőségű, innovatív megközelítésű mind a kutatásban, mind az oktatásban. Szélesebb spektrumát kínálja a tudományágaknak, 7 különböző karon több, mint 30.000 diák tanulhat. 1636-ban alapították, és az ösztöndíjaknak köszönhetően interdiszciplináris oktatási rendszerben kutatják a biokémia és a biofizika, az emberi jogok és a kulturális tanulmányok témáit.
A campuson vannak hallgatói lakások, modern építészet, egy nagy könyvtár (62 kilométernyi könyvvel), gyönyörű botanikus kert és az Olympos sportközpont.

De hol lakik ez a rengeteg diák?
Hát lássuk csak. Az első legizgalmasabb kollégium a Casa Confetti: Az épületben 257 önálló 1 szobás lakás, 14 lakás 4 diák életterét biztosítja és 20 lakás 3 diákos.
A másik igazán színes, és még elviselhető lakásmegoldás az ún. Student Husing Rainbow Contieners a Bolognalaanon. Ezek konténerházak, de külsőre olyan barátságosak, hogy elvesztik konténerjellegüket azonnal.

És ha már ezeknél a modern építészeti megoldásoknál tartunk, akkor az egyetem után a vállalkozásoknak helyet adó De Cope Utrechtet (Papendrop) nézzük meg a Papendorpseweg 53-59 alatt. Itt a város nevesebb vállalatainak irodái találhatók.

És akkor következzenek tovább az érdekes épületek:
Rietveld Schröder-ház: http://www.youtube.com/watch?v=qLHCYeswxuI&feature=player_embedded
Nem meglepő, hogy a háznak helye van az UNESCO világörökségi listáján. Ez az építészeti remekmű elnyerte De Stijl díjat, köszönhetően a páratlan belső és külső munkát tekintve, melyet Gerrit Rietveld designer és építész tervezett.
Rietveldet 1924-ben megbízta meg a különc Truus Schröder. A terv egy egész otthon, és egy extravagáns kísérlet volt egyben. Az egész épület egy három dimenziós, aszimmetrikus kompozíció. Jellemzője, hogy zökkenőmentes belülről kívülről, érts ezt úgy, hogy minden letisztult, főként a vonalak és a színek. A ház főbb jellemzői az alkalmazkodóképesség és a multi-funkcionalitást. Az első emeleten van egy nappali flexibilis falakkal, melyekkel meg lehet osztani a teret. 1925 és 1933 között, Gerrit Rietveld részére volt egy stúdió, a földszinten. Hilda, Schröder felesége, halála után adományozta a házat a Rietveld Schröder Ház Alapítványnak.
De a sarkon, a Erasmuslaanon további két Rietveld lakóház épült, későbbi időpontban, mint a szociális lakás kísérlet. Mindkét épület példaértékű az új épület megoldásokban. Igazán minimalista és funkcionális.
Másik igazán érdekes épület a Dick Bruna ház: http://www.youtube.com/watch?v=V52ZBZb1Rsc&feature=player_embedded
Ki nem hallott még Miffyről? Én sem, de a cuki kis nyusziról már igen. További életre keltett állatkái például Poppy Pig és Boris Medve, vagy a "Fekete Medve" a Little Black Bear. Dick Bruna 1952-ben kezdett dolgozni a Georges Simenon, a plakátokat tervezett könyvekhez illusztrációkat készített, annyira, hogy még ma is keresettek a gyűjtők körében.
De hogy beszéljünk egy kicsit a vallásokról is, a Modern Mosque-ról senki nem gondolná, hogy egy iszlám minaret.

 
És csak ámul és bámul az ember, hogy egy városon belül milyen nyugalomban és békében fér meg a múlt és a jövő, a vallás és a tudomány. Csodálatos keverék, és mégis minden egységben. A következő cikkben bemutatom a múltat is nektek.
Eddigi legkedvesebb kirándulásom eddig Hollandiában. A legkellemesebb élményekkel, városnézés közben hazai szendvics majszolással, sok nevetéssel, napsütéssel. Remélem mindenkinek legalább ilyen kellemes tavaszi hétvégéje volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése